Bár Siklósi Péter, a Honvédelmi Minisztérium Védelempolitikáért felelős államtitkára a minap, a honvédelmi kiadások növelése kapcsán azt mondta, hogy „nincs társadalmi támogatottsága a sorkatonaság újbóli bevezetésének, ezért a politika sem foglalkozik ezzel a kérdéssel”. Ez elvileg megnyugtató is lehetne azoknak, akik gyermeke a veszélyeztetett korban van, de…
Amikor rábukkantam a hírre, bevallom, lecsuktam a laptop monitorját, kibontottam egy sört és álmodozni kezdtem…
Az a jó a KMO nyitott könyvespolcában, hogy olyan könyveket olvasok, amelyeket talán kihagytam volna.
Egyenruhát magánemberként hordani… képtelenség. Az egyenruha, a formaruha egy szervezethez – legyen az cég, fegyveres testület, iskola, társadalmi szervezet, vagy egyesület – való tartozást hivatott kifejezni, így aki viseli, amikor viseli, úgy az egész szervezetet képviseli.
Most már árulja el valaki, hogy mi a tökömet csinált a fidesz nyolc évig, amíg készült fel a kormányzásra? Ki a bánattal konzultáltak, meg beszélgettek? Kik azok a zemberek?
Fordulatos hajsza folyik szakdolgozat ügyben, már Gyurcsányéban. Még az is előfordulhat, hogy holnapra előkerül valami sublótfiókból, vagy valakinek az íróasztala lába alól, azzal támasztotta alá, vagy az ablakpárkányról, mert csapkodta a huzat és pont ez volt a legalkalmasabb az ablak kitámasztására.
Jakab Andor nem megy Siófokra. Soha többé. Így döntött. Én sem sűrűn… a szezonban legalábbis. Az egészben az a vicces, hogy én azért nem mentem eddig sem, amiért ő ment, és mégis azt mondom, hogy jó lenne rá odafigyelni, mert olyan problémát feszeget, amire úgy látszik, Magyarországon senki sem tudja a jó megoldást.
Állítólag Áder jelölése pofátlanság. Szerintem "csak" logikus döntés. Mert én tényleg tudok olyan jelöltet mondani, akinek a befuttatása tényleg pofátlanság lett volna...
Azt mondta a legfőbb belügyér a FAZ-nak, hogy "Sokan annyira igénytelenek, hogy rá kell szoktatni őket az igényes munkára és az igényes életre". Most persze azt hiszed, hogy kikacsintott jobbszélre és a cigányokra gondolt. Ne örüljél, ne bosszankodj, nem biztos, hogy rájuk gondolt.
Ha a következőkért valaki opportunistának bélyegezne, nem fogok tiltakozni. Sohasem tartottam magam bősz osztályharcosnak.
Szegény Bayer Zsolt gyomrát megfeküdte az álamfő (sic!) plágium ügye. Hányt is egy nagyot, hogy jó, igaz, csúnya dolog más szellemi termékét sajátként feltüntetni, de a Medgyessy meg ügynök volt.
Persze, hogy én sem tudom megállni, hogy ne beszéljek róla. Bár szerintem sem kéne lemondania dr. Schmitt Pálnak. Felesleges.
Pár évvel ezelőtt még a lehetetlen szinonimája volt számomra, ha azt mondtam valamire, hogy majd, ha ide jönnek tankolni a szlovákok, erre tessék! Nem mondom, sokkolt annyira a hír, mint Damu Rolandot másodfokon a négy év hat hónap letöltendő.
Na most, egy olyan hírnek még én sem tudok ellenállni, hogy Botrányos Plakát: direkt rosszul írták a megasztáros énekes nevét. Persze, hogy megnéztem, hogy ezen meg mi a franc lehet a botrányos?
Nem akarok én sem az e-cigaretta mellett, sem ellenében állást foglalni. Egyszerűen bosszant a mellébeszélés. Mert most így hirtelen mi is a baj az e-cigarettával? Nekem úgy tűnik, hogy csak annyi, hogy valakinek a benne rejlő dohányra fáj a foga…
Normális országban az adóhatóság nem a kormány(zó pártok) bunkósbotja.
Lehet-e még az államdósság csökkentő koncert fiaskóját tetézni? Naná, hogy lehet! Persze, megint az én anyukám lesz a hibás. Olyan hülyeségekre nevelt…
Kell-e azt vizsgálni, ha tíz év alatt egy település lakóinak úgy tíz százalékának megváltozik a vallása?
Nem tudom ki, hogy van vele, de én nem igazán kedvelem, ha valaki bárkinek azt kívánja, hogy a talpa alatt fütyüljön a szél.
Az élet statiszta szemmel...